Himawari Ninja Órája Sziasztok! Mielőtt belevágnánk a heti Boruto részünk taglalásába, tisztáznánk egy dolgot, ami mostanában felmerült néhányotok között: ez pedig a támogatásunk lenne. Ezzel bizonyára tisztában vagytok, de a legnagyobb támogatás az az, hogy minket néztek, mivel ezt értetek csináljuk. Ezen felül ott a weboldalunk, ami eléggé kezdetleges stádiumban van (de regisztrálni tudtok problémamentesen). Ebből kifolyólag nem nagyon szerettük volna előre megosztani veletek a pénzbeli támogatás lehetőségét, amit persze csakis a weboldal támogatására fordítanánk; de mégis kérdeztétek, így leírtuk, hogy az illetők ha gondolják, akkor igénybe vehetik ezt a lehetőséget a fentiek tekintetében: azaz hogy senkit sem kötelezünk arra hogy ehhez folyamodjon, teljesen rajtatok áll, hogy szeretnétek-e, vagy sem. A mai nap folyamán érkezett is egy támogatás, amit innen is nagyon szépen köszönünk, az illető úgyis tudja, kiről van szó! ;)
A Tökéletes Összhang Sziasztok, szép délutánt Nektek! Meghoztuk Nektek a Boruto következő részét, ami immáron már a 153.! Újabb betekintést nyerhettünk a Tizenötös csapat életébe, de az Ötös csapat sem maradt ki ebből.
A szemfülesebbek egyébként kiszúrhatták, hogy Valki újból csatlakozott a fordítási (inkább lektorálási) munkálatokhoz. Üdvözöljük őt a köreinkben! :)
1 2

Támogatás

Legutóbbi posztok